KŐBÁNYAI DARAZSAK

ZSÍROS AKADÉMIA KŐBÁNYA

Kategória: 202627U16fiu

  • U16 FIÚK – EZ NAGYON MEGÉRDEMELT VOLT

    U16 FIÚK – EZ NAGYON MEGÉRDEMELT VOLT (Nemzeti Kadett Bajnokság) Ismét hazai pályán volt jelenésünk, ráadásul egy nagyon jó fizikai állapotban lévő és technikailag is képzett PVSK-t fogadtunk. Az első pillantások után látszott, hogy szép magas legények vannak a túloldalon és a konditermet sem kerülik el. Na de egy hatalmas esélyünk volt, amit muszáj volt…

    |

  • U16 FIÚK – MEGÉRDEMELT GYŐZELEM A NYITÁNYON

    U16 FIÚK – MEGÉRDEMELT GYŐZELEM A NYITÁNYON (Nemzeti Kadett Bajnokság) A selejtező után egy 3 hetes szünet várt ránk, ami után október 18-án az Atomerőmű GYKSE U16 csapatát láttuk vendégül a Zsíros Csarnokban. Az elejétől kezdve a kezünkben volt a mérkőzés, ehhez kétség sem fért, de voltak hullámvölgyek, amiken muszáj lesz javítanunk. Az első negyedben…

    |

  • U16 FIÚK – EMELT FŐVEL TÁVOZHATUNK A SELEJTEZŐRŐL

    U16 FIÚK – EMELT FŐVEL TÁVOZHATUNK A SELEJTEZŐRŐL (Országos Kadett Bajnokság) Szolnok volt a házigazdája a selejtező csoportunknak, melyben a Körmend, Szolnok és a DEAC szerepelt. Az első nap első meccsén a DEAC csapatával néztünk szembe. Nehéz helyzetben voltunk, mert semmit nem tudtunk ellenfelünkről, de cserébe kipihenten és frissen tudtuk megkezdeni az idei szezont. Az…

    |